Történetem 7 évvel ezelőtt kezdődött. Épp egy szoláriumban dolgoztam másodállásban pedig egy étteremben. Mit is mondhatnék már nagyon untam. Valahogy sok is volt, és terhelte a lelkem. Egy lakótelepen laktam és a lépcsőházunkkal szemben az üzletsoron nyílt egy éjjel-nappali kisbolt. Talán a harmadik napon éjjel gondoltam benézek valami édességért. Egy kedves bizalomgerjesztő fiatal pasi ült a pult másik oldalán. Kiválasztottam a kedvenc csokimat és barátságosan elkezdtünk beszélgetni. Kitértünk arra is, hogy nem talál eladót így kénytelen ott ülni éjjel-nappal. Én kapva kaptam az alkalmon és elmondtam neki, hogy mit és hol csinálok, de szeretnék lépni. A vendéglátás a véremben van. Megbeszéltük, hogy akkor mennyek be két nap múlva egy próbanapra. Nézzük meg, hogy a kereskedelemmel mi a helyzet. Nem volt benne tapasztalom, viszont tudom, hogy imádom az embereket. A hülyéket pedig még inkább szeretem.
 A próbanapunk nagyon jól telt. Mondta, hogy jellemezzem magam egy szóval. Kapásból azt jött ki a számon, hogy különc! A lényeg a lényeg, hogy felvett dolgozni! Hihetetlen boldog voltam. Pont akkor ért véget egy párkapcsolatom, megmenekültem két nyomasztó munkahelytől. Úgy gondoltam most tényleg hatalmas a boldogság. Ahogy teltek a hetek nagyon be is jöttem a munkába. Gyorsan tanultam így hamar üzletvezető lettem. Egyik nap csak annyit mondott nekem: „- Nem különc, hanem egyedi.”  Teltek tovább a hetek és akarva akaratlanul is elkezdtem bízni benne és ez kölcsönös volt. Soha senkinek nem bíztam meg. Benne valahogy automatikusan jött. Nagyon jóban lettünk. Barátok lettünk. Éjjel-nappali bolttulajdonos és az üzletvezető rengeteg időt tölt együtt, főleg ha még barátok is.
 Nagyon szorosan kötődtünk egymáshoz. Nem volt köztünk tabu téma. Azt mondta főni a kereskedelem a véremben van. Még soha nem látott ilyen remek eladót!  Eljutottunk arra, pontra, hogy nyissunk még egy éjjel-nappali boltot. Azt is én vezettem. Bármikor hívtuk egymást azonnal felvettük a másiknak a telefont. Ismerte a családom, én is az övét. Közben összejöttem egy sráccal. Ők is jóba lettek, mégis ott volt a barátomban a félsz. Nem értette meg mi ez a kötődés köztünk. Mondtam nyugodjon meg, hiszen a legjobb barátom. Soha fel sem merült bennünk, hogy valami is legyen köztünk! A barátommal 2,5 évet dolgoztunk. 2,5év után annyira fáradt voltam, hogy fel kellett ismernem, hogy megcsömörlöttem az emberektől. Így egy napon felmondtam. Nagy veszekedés lett belőle, de ez nálunk megszokott volt. Egy közös kávézás mindig békét hozott kettőnk közé. Ez akkor sem volt másképp. Megértette. Letöltöttem az felmondási időt és eljöttem onnan. Mindig mondogatta, hogy nélkülem az üzleteket nem tudja vinni. És más emberrel sem képes pótolni. Az eljövetelem után 3 nappal bezárta az üzletet. Megszakadt a szívem amúgy, mert minden egyes bútort ketten raktunk össze és tényleg nagyon jó emlékeim kapcsoltak hozzá. 2,5 évig ott éltem az életem. Az volt a minden. Fontosabb volt bárminél csak sajnos túlhajszoltam magam és besokalltam. Akkor már nem voltam olyan jó eladó.
A barátságunk ugyan úgy megmaradt. Naponta beszéltünk. Nyitott pesten egy pékséget, ami jól ment neki! Én pedig egy másik helyen dolgoztam. Miden vasárnap korán reggel jött és hozott nekem friss kakaós csigát. Még most is érzem a számban az ízét. Többször jöttek át hozzánk a családjával. A párommal is sokat beszélgettek és találkoztak. Szerették egymást még úgy is, hogy a párom félt attól, hogy mégis csak van köztünk titokban valami. 2017. december 2-án este csörgött a telefonom. Épp zárás előtt voltam és rengeteg vásárlóm volt. Felvettem a telefont és nyomott hangon kezdett el beszélgetni. Meg is hallgattam volna, de tényleg nem értem rá. Elkezdett mondani a problémáit. Mai napig pontosan emlékszem a szavaira.
- Annyira tele a tököm mindennel, az asszony csak baszogat és…
- Figyelj muci! Most tényleg nem érek, rá mert ezren vannak és 15 perc múlva zárok. Holnap otthon leszek, és délelőtt felhívlak
- Rendben. De vigyázz magadra. Tudd, hogy nagyon szeretlek téged. Ügyes legyél. Tudod nem különc, hanem egyedi.
- Rendben van főni holnap hívlak!
- Ígérd meg, hogy vigyázol magadra. Tudod, hogy fontos vagy nekem!
- Ígérem és Te is nekem, hiszen a legjobb barátok vagyok! Jó éjszakát!
- Jó éjszakát Muki
Majd letettem a telefonom. Nem is értettem akkor miért mond nekem ilyen dolgokat. Soha nem szokott. De annyira el voltam merülve a munkámba, hogy nem is foglalkoztam vele. Úgy voltam vele majd holnap felhívom, és együtt kávézunk és csacsogunk majd a teraszomon.
 Másnap délelőtt csörgött a párom telefonja. A barátom ismerőse hívta, hogy éjfél után nem sokkal, saját kézzel elvette a saját életét. Teljesen ledöbbentem. Leforgott a tegnap esti beszélgetés. Nem akartam elhinni. Sírtam, üvöltöttem, és ami szembejött velem a lakásban az a földön landolt darabokba. Ő nem a szokásos beszélgetést akarta velem lefolytatni, hanem burkoltan elköszönt tőlem! A párom is sírt és közben próbált megnyugtatni. Elmeséltem neki, hogy tegnap este beszélgettünk telefonon és miket mondott nekem. Ekkor neki is leesett, hogy annyira fontos volt neki a barátságunk, hogy tőlem elbúcsúzott. Később kiderült, hogy aznap csak engem hívott fel, senki mással nem beszélt. Jött az önmarcangolás… miért nem hallgattam meg? Miért nem mondtam, hogy jöjjön oda és igyunk meg egy kávét. Ha nem ráztam volna le, akkor talán ez nem így történik. Napokig nem tudtam elaludni, mert, ahogy lecsuktam a szemem őt láttam magam előtt.
 Eljött a temetés. Még jobban összetörtem. Bárcsak meg tudtam volna menteni. Pontosan tudtam milyen családi gondokkal küzdött, tudom mennyire fáradt volt és tudom, hogy mennyire lelkis ember volt.
Most decemberben volt halálának évfordulójának 4 éve. Mindig kimegyek, hozzá vagy éppen itthon gyújtok gyertyát számára. Sokszor jelenik meg az álmaimban. Azóta sem találtam olyan „barátot” aki enyhítené a hiányát. Szerintem soha senki nem is fogja. Az akkori énem és szívem egy darabját eltemettem vele együtt.
 Nem láttam előtte jeleket. Nem vettem észre egy olyan intő jelent sem, ami arra utalhatott, hogy képes lenne hasonlóra. Bárcsak másképp tettem volna, bárcsak máshogy viselkedtem volna. Bárcsak én is elmondtam volna neki mennyire fontos személy az életemben! De nem mondtam. Remélem a közös éveink alatt éreztetni tudtam vele.
 Azért írtam ezt, mert jó pár hasonló történetet hallottam már. És tudom, hogy ilyenkor az, aki itt marad, az kőkemény önmarcangolásba kezd. 4 év távlatából még mindig hiányzik! De rájöttem, hogy ez annyira eldöntött dolog volt a fejében, hogy hiába mondok bármit is neki akkor sem tudtam volna megállítani, maximum késleltetni. De nála nagyon is tudatos volt. a felesége születésnapján végzett magával. Nem mondok semmi rosszat, de azt hiszem, magáért beszél.
 Hogyan lehet ezt a tragédiát megemészteni? Hosszú évek munkája. A temetőben sokszor beszélek hozzá. Itthon sokat nézegetem a képeit, mert hiányzik. Ez az ő döntése volt. Az ő élete. Mindenki a saját életének kovácsa. Nem vagyunk mi Istenek, hogy ítélkezzünk mások élete felett. Bele kell nyugodni. Csak a szépre, jóra és vicces közös dolgokra szabad emlékezni. Örökre a fülemben fog csengeni a hangja és a hatalmas nevetések a szemem előtt pedig az a hatalmas molyos, amivel mindig fogadott kávéval a kezében.
 Egy szó, mint száz. Ha egy barátod felhív, akkor hallgasd meg! Nem lehet semmi fontosabb annál, mint amit a legjobb barátod akar mondani. Lehet elbúcsúzni, akar, lehet, csak rossz passzban van, és ki akarja panaszkodni magát. Lehet, csak lelki támogatásra van szüksége! Soha nem tudhatod, mikor hallod utoljára a hangját vagy épp mikor tudsz mondani egy olyan, mondtat neki, amivel akár egy életet is megmenthetsz. Soha nem tudhatod mikor lesz az utolsó telefonbeszélgetés! L
Ha tehetném, visszacsinálnám! De ez lehetetlen, ezért én már ezzel együtt fogok élni.
Ha csak egy olyan ember is akad, akit a barátja felhív rossz passzban és az illető emlékszik a story-mra és ő meghallgatja a barátját és nem történik tragédia akkor már megérte leírnom a történetemet. Soha nem tudhatjuk mennyire fontos a mondanivalója számunkra. Lehet, nem várhat holnap reggelig.