Hogy emlékszem-e az első találkozásra? Persze! Ki n e emlékezne az első találkozásra. Most 1565 nappal később már más. Hogy mi is történt ennyi idő alatt? Felsorolni sem tudnám. De hogy is kezdődik? Hogy is van az a bizonyos holtodiglan?
 Kezdjük az elején, mikor megismerkedtek és jön az a bizonyos rózsaszín köd. Annyira szép, édes és kecsegtető, mindent elborít. Tiszta unikornis puki és lepke kaki… mindenki boldog és minden tökéletes. Néha már zavarba ejtően profin működik minden. Azt gondolod, na, most megvan az igazi! Mehetünk is az oltár elé azonnal! A nevét, a mosolyát, a nevetését és a szeretetét akarod birtokolni. Itt még imádod, hogy mikor elalszik akkor hallod, ahogy szuszog melletted. Imádod nézni, ahogy, álmodik. Minden reggel imádsz arra ébredni, hogy láthatod és tudod, hogy be fogja aranyozni a napod a szerelem! Imádnivaló ez az időszak, bár soha ne érne véget. Bárcsak örökké tarthatna, mint a pap előtt kimondott örökkön örökké! De hát elég hamar kezd tisztulni a vattacukorhoz hasonlítható rózsaszín fátyol.
 Telnek a hetek majd a hónapok és a színek kezdenek előtörni a rózsaszín alól. A kék még kicsit lilásan üt vissza, de már kezd kék lenni. Tisztulgat a kép, de még mindig a szerelemé a főszerep. Még mindig örömöt okoz az, hogy ott van melletted és még talán a pillangók is röpködnek, a gyomrodba mikor csak meghallod a hangját. Örülsz az üzeneteinek és emészt a bánat, ha nincs ott melletted. Hiányolod, és azt akarod, hogy mindig ott lógjon a seggedben. Még mindig édesen szuszog az ágy másik oldalán, amire örömmel hajtod álomra a fejed. Reggelente kipihenten és erőteljében ébredsz.  Erre az időszakra is azt mondod, hogy tökéletes!
 Aztán a kék, kék lesz. És a többi szín is megmutatja igazi árnyalatát végre. Hogy mikor történik ez? Igazából fogalmad sincs. Pár hónap és a rózsaszín köd, amit soha nem akartál elveszíteni, szépen lassan köddé válik. Mi lesz belőle? Gyönyörű és élénk színek. Örülsz ennek? Talán igen, talán nem. Embere válogatja. Ha valaki jól választott, akkor igen. Ha egy bunkó parasztot sikerült kifogni, akkor nem igazán. Maradjunk annál az opciónál, hogy sikerült nem egy balhés balféket választani. Az élénk színek között már néha elcsattan egy-egy nagyon vita esetleg egy nagyobb balhé is, és az is megeshet, hogy egy gyors és random pár napon szünet is befigyel. Ebben az időszakban már biztos megismerted az összes rossz tulajdonságát. Azt mondanád, hogy Te már ismered őt kívül és belül. Dehogy ismered, igazából fogalmad sincs, kivel élsz együtt. Akad egy két vita, amit a nyári zivatarhoz lehet hasonlítani, ahogy jött úgy megy is, de még dúl a szerelem. Nem zaklat fel és néha fel sem tűnik. Átlendülsz rajta, nincs semmi jelentősége, hiszen mindenki szokott vitatkozni, aki mást mond az meg hazudik! Úgy gondolod túl vagy a nehéz. Mindenki szépen kimutatta a foga fehérjét, megrajzoltad a határokat és kialakult a hierarchia is. Még mindig dominál a szívhangja. Még mindig édesen cseng a füledbe a hangja és még mindig kiráz a hideg, ha véletlenül végig simogatja a karod. Még megvannak azok a kis huncut kacsintások a vasárnapi családi ebédnél. Beletörődtél, hogy nincs köd és minden szépen kitisztult és még így is ott van valami a levegőben. Azért már nincs akkora öröm benned, amikor beterpeszkedik este az ágyba és a fél teste „véletlenül” átmászik a te térfeledre. Már nem bámulod az alvási módszerét és már az sem annyira izgat mit is álmodik. De még mindig imádod, hogy télen van kihez a takaró alatt odadugni a jéghideg lábfejed és felmelegíteni azt.
 A színek még mindig pompáznak. Szerelem hol van, hol nincs. Mint valami rossz Grimm mese. Hol volt, hol nem volt, ahol a kurta farkú malac… nincs malac, egy férfi van, aki a hűtőt túrja minden este és egyre gyakrabban beszólogat, hogy megint ez a kaja? Megtörtént az összeszokás és a megszokás fázisa. De jó is az. Itt kezdenek el idegesíteni a berögződött hülyeségei. Nem sikerül beletalálni a szennyes tartóba. Szanaszét vannak a dolgai. Halvány gőze nincs, hogy mit szeretne enni mikor, megkérdezed, de azt biztos, hogy este mikor hazaér az lesz a harmadik kérdése, hogy ez a kaja? Egy finnyás grimasszal megfűszerezve, amitől egyesen üvöltve tudnál nekiszaladni a falnak. Persze jobb esetben nem szaladsz sehova, csak kiosztod, hogy akkor legközelebb írásos kérdőívet fogsz vele kitölteni, hogy mit is szeretne lenyomni a torkán. Miután az esti rutin balhé megvolt és még nem tépted kis a saját hajad felét akkor jön a pihenés. Végre ketten vagytok és csend van. Nézzünk egy filmet témakör. Miután 15 perce megy a diskurzus, hogy mi is menjen az otthoni cinema city-be és a férfi befoglalta az ágy 3/4-ét, hirtelen csend. Alszik. Bizony elaludt. Se összebújás, se sex… és akkor feltűnik valami! Az, amire azt gondoltad nagy szerelmesen, hogy szuszogás és mennyire aranyos és mennyire imádtál rá elaludni az nem más, mint horkolás. Rendben eljött az idő és feltűnt, hogy horkol, de nem zavar. Sokkal jobban idegesít, hogy egyedül kell megnézned azt a filmet, amit nagy nehezen és harcok árán ő választott. Kicsit morogsz magadban és álomba mormolod magad. Reggel mikor kelsz már nincs meg az a nagy lendület. Minden megy a maga megszokott rutinjába. Kávé, cigi majd zuhany és mindenki indul a dolgára. Már nem kapsz annyi üzenetet. Már nincsenek szivecskés smiley-k. Ha kapsz tőle egy üzenet, akkor az tuti, hogy valami plusz feladat. Vagy épp valami munkával kapcsolatos dolog. Már te sem küldesz neki szerelmes üzeneteket, inkább bevásárló listát írsz vagy épp az otthoni teendőt ecsetelgeted neki. Talán imitt amott felbukkan egy-egy „szeretlek” vagy egy „vigyázz magadra” amiket komolyan is gondolsz, de már nem az újdonság hevében íród. Szereted, kötődsz hozzá, mert különben már nem lennél vele. Csak valami másabb lett. Bizony az a bizonyos rózsaszín köd. Ugye mennyire másabb az élet, ha rózsaszínben látod a világot! Így sem rossz csak le kellett lépned a földre és látni kellett a valóságot.
 Telnek, múlnak a hónapok és a színekkel történik valami. Mi a franc? Elkezdenek kikopni? Az a kék már nem annyira élénk kék! Az idő kezdi kiszívni az élénkséget az egészből. Kezd nagyon monoton lenni és néha már azon kapod magad, hogy unalmas is! Elkezd forogni az agyad. Elkezd még jobban idegesíteni az összes berögzült hülyesége. Már-már újra bemutatod egymásnak őt meg a szennyes tartót, a horkolásától már nem tudsz elaludni annyira hangos, de nem változik semmi. Egyre több a balhé és fogalmad sincs, most mi is történik. Majd egyszer eljutsz arra a Pontra, hogy kell ez nekem? Szükségem van nekem erre? És megszólal belül a szíved. Bizony még mindig szereted. Még mindig érte dobog. És igen megkoptak a dolgok. Monoton és uncsi lett, de a szerelem még ott van. Lehet, hogy nem mutatod ki mindennap minden percében, mint az elején, de ott van! Belegondolsz, milyen lenne nélküle…szürke!  Elmerülsz a színekben és próbálod felidézni a régi szép színeket. Visszagondolsz arra a gyönyörű rózsaszínre, és az utána következő élénk színekre. A szíved arra a pár percre felragyog. Legbelül tudod, hogy képtelenség azokat a színeket már visszahozni újra. Ráébredsz, hogy az idő múlásával mennyit is koptak a színek, de igazából neked így is tetszik! És igen hallgatsz, a szívedre inkább legyenek kopottak a színek, minthogy minden szürke legyen!
 Hát talán valahogy így lesz a holtodiglan! De természetesen mindenkinél olyan lesz az elkészült rajz amilyenre színezi. Én személy szerint szeretem a kis megkopott színeimet. Igen engem is idegesít az a sok monoton berögzült hülyeség. ÉS Én sem tudok aludni a horkolástól ezért vettem füldugót magamnak. 1565 nap! Nagyon sok, kopott is, de az enyém! És inkább legyen kopott, mint nélküle minden szürke! És azt hiszem ezzel mindent el is mondtam. Ha tényleg szeretsz valakit, akkor az idő bármennyire is kiszívja, a színeket attól még színes marad.